14. heti para

Megint elég régen került bejegyzés a blogomba. De ezt most bepótolom, igazából tudom hogy elég sok minden történt velem, de sajna nem biztos hogy emlékszem mindenre. Mindegy, azért megpróbálom…

Nov. 20-ára kellett csinálnom egy fejlődéslélektan beadandót, találtam is nagyon jó cikket A gyermeki ragaszkodásról angolul. Picit hosszú volt a cikk, ki ollóztam belőle 6 oldalt és szépen nekiálltam lefordítani vasárnap 20:00 órakor. Az egész éjszakám ráment a tartalmi fordításra, de azért végeztem vele reggel 10-re amikor is le kellett adni. 4 oldal lett magyarul, kicsit több mint amit le kellett volna adni, de annyi baj legyen :).
Ezzel még nem volt meg a hét, csütörtökön feleltem Mary Shelley Frankeinstein című regényéből. Amiből hétfőig csak 80 oldalt olvastam el, szóval 3/4-e a regénynek visszavolt. Szerencsére szerdán TDK volt, szóval tanítás semmi, egész nap olvasás. A másik gond az volt, hogy nyomtatva nem volt meg a könyv, néhány gyors sms, semmi. Illetve valami: két embernek is megvan, de mindketten otthon hagyták :(. Nem gond, megyei könyvtárban megvan. Megyei könyvtár zárva szerdán :x. Sebaj, csütörtökön 14 órakor fogok csak felelni belőle, 12-től statisztika, ellógóm, és bemegyek könyvtárba. Be is iratkoztam gyorsan, ki is vettem a könyvet röpke fél óra alatt. Maradt még 1,5 órám, elmentem boltba kóláért, csokiért, hogy kicsit feltúrbózzam magam, mert előtte hajnalban aludtam vagy 4 órát. Bemegyek tanárnőhöz, előveszem könyvet, és akkor derül ki, hogy rövidített változtatot vettem ki >|! Hát ba***a meg, ennyire hülye nem lehetek! Nem gond, neten megtaláltuk a szöveget és le tudtam gép mellett felelni: szavak 3-as fordítás 5ös => tehát az egész 4-es! Egész jó!

A hét többi fele egész jól ment, következő hét is laza volt, szerdán nyílt nap, Betti, Eszti és Melinda feljött körülnézni a Pannon Egyetemen. Aznap csak morfón voltam bennt, de lett volna még 2 órám nem baj… én is megtehetem hogy lógok egyszer 8). Utána héten Dave meg is jegyezte, hogy hiányolt angol pol. szaknyelvről, mert mindig bennt szoktam lenni :lol:.

Utána hét enyhén durvás volt 6 zh val! Vasárnap este szokásos tanulás, 8:00-tól összehasonlító poltud. csütörtökön elfelejtettem megnézni az eredményét, majd holnasp megnézem. Utána 10:00től fejlődéslélektan volt, eredmény szintén hétfőn. Most hétfőn fogok írni 12től morfológiát, az elég laza lesz szerencsére. Múlt szerdán írtam politikai szaknyelévből, egész jól ment. Ahhoz képest hogy 8:00kor néztem meg egyik csoporttársamnál a szavakat, hogy miket kellene tudni… Eredmény szerdán. Most szerdán 12től angol irodalomtörténet zh. Na az para egy picit, mert elég jól kell megírnom, hogy meglegyen az aláírás. Más zh nem is lesz. A hét többi része csak jegybeírás meg lézengés. Utána héten már vizsgaidőszak kezdődik! Bizony, kedden már vizsgázom is nemzetközi gazdasági kapcsolatokból. Az jó lesz, arra bejártam, meg szeretem is.

Múlt héten az egyetemünkön járt az új amerikai magyar nagykövet és előadást tartott a NATO-ról. Kicsit propaganda szaga volt, de azért jó volt. Sokan is voltunk katalógusnak hála :lol:. Kedden meg az évfolyamelsőnek adjuk át a díjakat, a meghívott vendég az orosz kulturális attasé lesz. Biztos jó lesz, szerintem elmegyek és megnézem.