Megérne egy külön bejegyzést vagy akár még egy elmélyültebb eszmefuttatást is, hogyan alakulnak a látogatók által szerkesztett oldalak színvonala. A szánalmas.hu valamikor nevéhez méltó hely volt, ma már teljesen elitnek számít a napiszar és puruttya tini blogokhoz képest. Nagyon jópofa és színvonalas dolgok vannak rajta. A következő anyagot is ott találtam.

A Denver Post készített egy fotó és videó sorozatot Ian Fisher seregbe lépéséről, kiképzéséről, iraki küldetéséről és hazaérkezéséről. Érdemes végignézni a képeket, egyrészt szépek, másrészt a magyarázatokkal együtt tanulságosak is. A srác már 17 évesen előképzésben vett részt, ami mutatja az elszántságát, a gimit 2-es átlaggal, de elvégezte, ugyanis érettségi nélkül nem léphetett volna be a seregbe. A többi társához képest kigyúrva és kivarrva lépett be a seregbe és kezdte meg a kiképzést. Akkori barátnőjét még a kiképzés alatt eljegyezte, majd szakítottak, emiatt és a különböző sérülései miatt ki is akart lépni. Aztán nem tette, de cserébe a gyógyszerek (6-7 fajta a különböző fájdalmaira) eltitkolása miatt majdnem kirakták. Oszt mégsem, oszt irány Irak. Az egy éves kiküldetés után hazaérkezését követő 3. napon elvesz egy csajt, nem azt, akit korábban eljegyzett. Házat vettek, és együtt élnek.
Így is lehet. Egy agyonvarrt apával, és egy olyan anyával, aki örül, hogy fia végre csinál valamit ez a legjobb megoldás. Amerika a lehetőségek hazája…


Helyes lány… jó választás.
Azért ez érdekes. Mármint a seregbe lépés volt az álma, aztán talán rájött, hogy mégsem az. De tény, hogy 2-essel eldöcögött odáig, és harcolt Irakban. Aztán leszerelt, megnősült, házikó meg egy attraktív hölgyike, és ennyi? Mit fog dolgozni? Miből fognak megélni?
Ha csak a felszínt nézzük, akkor ez lehet az amerikai álom. Valahol irigylésre méltó azonban, hogy ezek a katonák mennyire elkötelezettek az országukkal és értelmetlen célokkal szemben. Sőt, ez lehet, hogy nem is csak a felszín.
Csinos a hölgy valóban. Szerintem ezért sikeresebb az amerikai hadsereg bármilyen iszlám szélsőséges csoportnál, mert nem a túlvilágon kapnak 70 szüzet, hanem rögtön a hazaérkezés után egy ilyen szépséget
!
Viccet félretéve nem tudom, hogy egyáltalán leszerelt-e, a képaláírásokban nem találom. Az biztos, hogy az előképzője miatt 2 ranggal feljebb kezdte, mint a sima sorozottak, és a büntetésekor sem fokozták le, majd hazaérkezése után kitüntették. Szerintem bent marad a seregben, ha szerencséje van nem küldik vissza Irakba, vagy ne adj’ isten Afganisztánba és akkor viszonylag normális életet élhetnek a feleségével.
Az amerikai hazaszeretet egy érdekes dolog. Ha elfogadnak a szomszédban egy törvényjavaslatot, akkor nem kell messze menni érte. Ugyanis Szlovákiában azt tárgyalják a parlamentben, hogy az iskolákban minden osztályba rakjanak zászlót, címert, alkotmány kezdő sorait, és minden reggel énekeljék a himnuszt.