Apa szokott mondogatni egy bölcsességet, ami elvileg dédapámtól származik. Annyira frappáns, hogy én is tovább fogom adni a családban, sőt most veletek is megosztom: “Fiam, mindig csak annyi eszed legyen, ha esik az eső, beállsz egy fedett helyre!” (Lehet, hogy “eresz alá” szerepelt az eredeti szövegben, de így általánosabb.) Ebben a bölcsességben az egész élethez való útmutató rejtőzik, de a hétvégén és még ma is szó szerint is érthetjük.

Nagy mennyiségű csapadék hullott országunkra, több helyen gondot okozott a talajvíz pl. Miskolcon és több folyó is kiöntött. Utóbbi esetekre lehetne átalakítani a nótát: “Folyó mellett nem jó lakni, mert sok vizet kell szivattyúzni. Kilenc vödröt meg egy felet, öleljen meg, aki szeret!”. Innen a Bakony lábától könnyű viccelődni, ahogy Krisztián mondta éljen a hegyösztön! Veszprémben szerencsére nem volt sok gond, vasárnap este elment a közvilágítás, néha volt áramkimaradás, és ma délelőtt nem volt internet. Szóval egészen jól elvoltunk a szobában, alkalmazva dédapám bölcsességét. A gond csak akkor jött, amikor anya dolgozatát el kellett vinni a pedagógia titkárságra.

Keresztapu vasárnap átjött, ő mesélte, hogy esernyős próbálkozása kudarcba fulladt, ezért jól megázott. Mivel nekem olyan széldzsekim van, amit már általános iskola óta nem lehet becipzározni (vannak ilyen ruháim, amik velem együtt nőttek, és még a mai méretemre is stimmelnek), ezért meg kellett kockáztatni az esernyőt. Szerencsére feledékeny vagyok, ezért nem vittem haza pénteken az összecsukható ernyőm, ezért visszafele elhoztam egy nagy ernyőt. Feledékenységemnek már esett áldozatául egy hasonló összecsukható ernyő, az egy nagyon is jó esernyő volt, kár érte . A mostanira viszont nem is emlékszem hol hagyhattam volna el, aztán eszembe jutott, hogy bent van a laptop táskában, így az még mindig megvan. Viszont ilyen kalandra az ember a hosszú, egyenes, erős esernyőt viszi magával. Amiket szintén szeretek, nagyon sokáig egy zöld ernyővel védtem a kobakom, majd anya szerzett néhány promóciós ernyőt, amit kizárólag itt Veszprémben használtam, olyan egyszerű oknál fogva, hogy a rajta lévő Szász Márton logót Tapolcán többen felismerik .

Utam során nagyon sok letört ágat láttam és bizony három kifordított, eldobott esernyőt is. Mindegyik összecsukható fajta volt, de csak az egyik végezte kukában, a másik kettő egy bokor alatt ázott. Negyedikként azt a kék példányt említhetném, amelyikkel gazdája csuklyaként védte magát, mert tartás az nem sok maradt benne. Szeles időben az ernyőzés titka az erős (véletlenül sem az összecsukható, két helyen csukló fajta) esernyő, és hogy soha ne engedjük, hogy a szél alákapjon. Murphy törvénye szerint “ha esik az eső és nincs nálad ernyő, nem arra kell vigyázni, hogy meg ne ázz, hanem hogy a többiek ki ne szúrják a szemed”! Veszprémben talán csak Utcazene Fesztiválkor van akkora tömeg egy helyen, hogy ez valós veszély legyen, de érdekes módon ilyen cudar időben is sokan voltak az utcán. Az esernyős kollégák ismerve az előbb említett törvényt előzékenyen leengedték mindig az esernyőjüket, még akkor is, ha jó 20 centivel magasodtam föléjük. De ugye az ego! Egyes emberekben ez hatványozottan érződik és “mit nekem vihar” kiáltással egyetlen csuklyával veszik fel az arcot az elemekkel. Ők általában már szopott gombóc fejjel, irigykedve néztek a száraz szemüveg mögött ülő szemembe. Legalább az száraz volt.

Ugyanis hiába van nálunk esernyő, deréktól lefele biztosan így is elázunk. Ez ma érdekes volt, mivel szépen kezdődött a lábszáramtól a térdemig kúszni a víz, majd hírtelen a bal farzsebemnél éreztem nem várt nedvességet. Ez egy hideg érzés volt, még egy percre sem bizonytalanodtam el egészségügyi okokat sejtve, és hátranyúlva gyorsan kicsavartam a széldzsekimből a vizet. Hazafelé aztán már az újjából is csavarhattam. Itthon teljes ruhacsere, szárogatás, cipő kifűzés, párologtató bekapcsolása, majd pulcsiban melegedés. Tea és más forró italok kimaradtak a programból, ezeket talán most pótolom az est leszállta után. Jók ezek a természeti szélsőségek! Megmutatják, hogy mennyire és milyen emberek vagyunk.

Elmaradást pótolni kell! De azért haladjunk időrendben és rendezett gondolatokkal. Első mulasztott beszámolni való az április 24-ei 5 éves érettségi találkozó volt. Igen, én is öregszem. Vessük papírra, ha már olyan sokan mondták. Izgalommal töltött el a várakozás, pedig nem volt más feladatom, csak jelen lenni.

A megbeszélt időpontra kicsit lassan gyűltek az emberek, és olyan is volt akit hiába vártunk. Nagy kár. A találkozón sorban felállva elmondtuk éppen ki hol tart az életében, és vajon merre tovább. Ez a rendezett mesélés rendkívül jó ötlet volt, hiszen később az este rövidnek bizonyult az összes beszélgetéshez. Három dolog ragadt meg bennem, ahogy a többiek beszéltek. Az egyik, hogy csak nagyon kevesen végeztek a tanulmányaikkal (Zsófi volt jópofa, hogy beelőzte tesóját). A másik, ami már tanári oldalról érkezett, van-e házasság a láthatáron. Erről is kb. olyan arányban érkezett visszajelzés, mint a diplomákról, Zoli visel már gyűrűt és Évi mondta még, hogy valószínűleg lesz házasság. Kettejüknek ezúton is gratulálok! A harmadik, amire felfigyeltem, hogy Sanyitól elvették az álmát, de továbblépett és nem is akárhogy. Úgy gondolom tagadhatatlan, hogy ő tett meg a legtöbbet álma eléréséért, de különösebben nem látszik rajta az összeroppanás, ugyanolyan magabiztossággal mesél a következő álmáról. Ezért szintén gratula neki is. Mikor nekem kellett beszélnem, azon kaptam magam, hogy kezeimet új pózban magam előtt kulcsoltam össze. Először azt gondoltam az izgalomtól, de aztán később is megmaradt ez. Furcsa.

Volt tanáraink beszédét jó volt hallgatni, de ebből is csak három részletet szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy Márti néni reméli, hogy nem mindannyian vetjük a fiók mélyére a tanári diplomát. Kováx bejegyzéséből arra következtetek, hogy őt is próbálták személyesen is győzködni. Engem is. Zsuzska karrierje ellenére igencsak próbálta belém sulykolni, hogy igenis van jó oldala a tanításnak. Olyan negyed óra múlva aztán kibújt a szög a zsákból, hogy megérti miért nem akarok tanár lenni. Hiszen már ő sem az. De a szándék akkor is érdekes. Értelmes tanárok márpedig kellenek, mint egy falat kenyér. De miért pont mi? Tehetnénk fel a kérdést. A másik dolog az elhelyezkedés nehézsége. “Pesten vannak a lehetőségek” szólt a (sajnos) örökérvényű szabály, és bizony nagyon sokan mondták előtte, hogy végzettségem ugyan van, de nem megyek vele semmire. Talán javul annyit a helyzet, hogy mire én végzek, megyek valamire a papírral. Meg a deresedő kókusszal a nyakamon.

A harmadik érdekes dolgot részben már említettem (lesz-e házasság), de Kati néni szavai maradtak meg bennem. Fia nem akarja sehogy meglepni unokával. Otthon elmeséltem, és anya rögtön kontrázott. Sajátos kapcsolódás, Tapolcán egészségügyi katasztrófahelyzetet hirdettek (találkozó után talán egy héttel), és anya egyik egyetemi professzora kérdezte, mi lesz a Pannon Reprodukciós Intézettel. Ugyanis, és most az intézet vezető professzor szavait idézem: “Az első feladat a fiatalokat diplomához juttatni. A második feladat, hogy gyermekhez juttassuk őket!” Mennyit változott a világ egy generáció alatt! Szüleim még egyetem alatt összeházasodtak. Ehhez képest hol vagyunk mi? Még időben? Már időben? Csak nehogy új járjunk, mint Japán.

Az est hamar véget ért, de nagyon jó volt. Külön öröm, hogy ennyi volt tanárunk fogadta el a meghívást, másik öröm, hogy nagyon sok volt osztálytárs eljött. Számomra a legmeghatározóbbak a gimnáziumi évek voltak. Olyannyira, hogy gyakran álmodom azt, nem járok be Márti néni matek órájára és ettől szorongok. Legfrissebb álmom pedig a volt irodalom tanáromhoz kötődik, aki túlságosan jónak találta az egyik dolgozatom, és még az is gyanús volt neki, hogy két különböző tollal volt írva. Ébredés után sem tudatosult bennem, hogy álom volt, egész délelőtt magam alatt voltam miatta. Életre szóló értékek, vagy szimplán orvosi eset vagyok?

Végül ezúton (személyesen szerintem nem került rá sor) köszönöm szépen a szervezőknek az érettségi találkozót: Bakos Nándor, Kovács Tamás, Májer János, Szöllősi Tamás! Akivel nem találkoznék előbb, azzal remélem a 10 éves találkozón összefutunk!