Rare Exports: A Christmas Tale (2010)

Karácsony előtt egy nappal a lapp vadászok egész rénszarvascsordáját lemészárolják, és a Korvatunturi hegy orosz oldalán ásatásokat végző amerikaiakat hibáztatják mindezért. Azonban a kutatócsoportnak nyoma veszett, és az anyagi csőd fenyegetésével érkező szomorú karácsony reggelén különös dolgok történnek. A faluból ellopják az összes radiátort, a gyermekek eltűnnek és Rauno farkasvermébe egy furcsa, szakállas öreg esik.

Hibátlan film. A bemutatója nagyon amerikai stílusúra sikerült, ezért picit féltem tőle, de egy morzsányit sem vesztett a humorba öntött komolyságból. Illetve a komoly humorból, vagy a fene tudja. A lényeg, hogy a Rare Exports film is rendkívüli hangulattal bír, nagyon sok fajta érzés és téma keveredik benne egy rendkívül jó másfél órát alkotva.

Ezzel az ajánlóval kívánok sok szépet Mikulás alkalmából, remélem jók voltatok az idén, és nem kellett erdőket kivágni a rengeteg virgács miatt. Jövőre is legyetek jók, a Mikulás mindenkit figyel, és nem kegyelmez. Linux rendszergazdák különösen figyeljenek oda!

Valóban nincs, egészen nyugodtan, sőt kis mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy ez sem jött össze, de a propaganda még működik. Számomra nem is ez jelentette a fordulópontot, hanem a szakmai gyakorlattal kapcsolatos tájékoztató a GDF-en. Hétköznap volt, távosok szerencséjére 5 órakor, egy gyakorló teremben, ami 30 főre van kalibrálva, de úgy látszik az érdeklődés mértékét sejtették előre, mert csak néhány embernek kellett állnia. Összesen 35 perces volt az előadás, ebbe belefért néhány hasznos információ, és egy állkoppanós is: január 8-ig jó lenne szakmai gyakorlati helyet találni!

A jó lenne ebben az esetben azt jelenti, hogy 8-a után a főiskola fog megpróbálni helyet keresni, és nekik is kell az idő, hogy februárban már tölthessem a gyakorlatot, mert májusban szakmai vizsga, addig el kell végezni a 360 órát. Az ijesztgetés megvolt, hogy most mennyire nehéz lesz nekünk helyet találni a válság miatt, de a félelemhez már hozzá vagyunk szokva, minden távoktatásos előadás előtt riogatnak minket, hogy mennyi mindent milyen kis idő alatt kell nekünk előadni. Ehhez képest én eddig sikeresen levizsgáztam mindenből, de a január 8. miatt picit aggódom. Úgy érzem ez lesz számomra az igazi fordulópont.

Torma László: Az Ubuntu és a Unity

Remek előadással kezdődött a nap, Toros a kezdetektől egészen a 2014-es tervekig végigvezette az Ubuntu felületeit. Külön tetszett, hogy szinte mindegyik felület és a különböző fejlesztők is kaptak egy-egy fricskát, ezáltal picit közösségibb, emberibb lett a dolog. Aki az elejétől a végéig meghallgatta, az egy teljes képet kapott az egész Unityre váltás folyamatáról és okairól. Talán a kronológiai felépítés helyett jobb lett volna az ok-okozati összefüggés mentén felépíteni.

Mellettem egy olyan srác ült, aki nagy kényszert érzett arra, hogy az elhangzottakat félhangosan kommentálja, és a GNOME2 visszatekintésnél a „15 éve változatlan” diánál meg is jegyezte, hogy: „És ezzel mi a baj?”. Erre a kérdésre az előadás végén érkezett a válasz, csak hogy a srác azt már nem hallotta, mert 10.30-kor felállt és elment, valószínűleg beült Maulis Ádám előadására. Nem tudom jobb lett-e volna, ha a Unity hosszas bemutatása előtt hangzanak el a váltás melletti indokok és/vagy a nagyvonalú tervek. Ugyanígy talán érthetőbb lett volna, ha az UX teszteken résztvevő kezdő felhasználók eredményei után rögtön jött volna a megnyugtatás, hogy az UDS-P egyik fő témája a profi felhasználókra való koncentrálás volt. Talán így az első kérdező sem tett fel volna olyan kérdést, ami gyakorlatilag elhangzott az előadásban.

Czakó Krisztián: A rendszergazdabarát Linux

Furcsa, hogy az ismertetőben nem hangzott el a megoldás: Zentyal. Az előadásban az elejétől a végéig bemutatásra került, hogy a Zentyal mennyi minden funkciót integrál magába. Nagyon alapos előadás volt, a prezis bemutató egy picit dobott rajta, de nagyon nincs mit kiemelni, ahogy belekötni sem. Hasznos rendszer, érdemes lesz kipróbálni, de mivel nem rendszergazda vagyok, ezért az érdeklődés megmaradt ezen a szinten, emiatt nem is vettem részt a workshopon, pedig valószínűleg az is nagyon jó volt.

Kis Gergely: Android – két évvel később

Szintén egy átfogó előadás volt, talán túlságosan is széles témát ölelt fel. Jó és rossz részek váltakoztak, számomra a mélypontot a Binder C++ mintakód bemutatása jelentette, ebédszünet előtt üres gyomorra sok volt. Az előadás egységét az sem segítette, hogy Gergely laptopja nagyjából 10 percenként eldobta a projektor képét, persze egy Szabad Szoftver Konferencián nagy derültséget kelt, ha egy Windows nem működik megfelelően, de mindenképpen kellemetlen dolog. Az én figyelmemet néha még az is elvonta, hogy megpróbáljak rájönni miért olyan gyűrött az előadó zakója a jobb oldalán.

Az ebédszünet után mit sem sejtve beültem a Bob terembe, bár gyanús volt, hogy 13.50-kor csak én és a felvételt készítő úr ültünk bent a teremben. 14 órakor is csak 5-en vártunk, mire bejött egy srác megkérdezni, hogy valóban elmarad-e az előadás, és végül a fényképész is bejött szólni a kollégának, hogy hiába vár. Valóban kint volt az ajtón lévő beosztáson, hogy elmarad Szalai Kálmán előadása, de ezek szerint nem csak az én figyelmemet kerülte el az infó. Amíg azon gondolkoztam, hogy mit tegyek, még egy tucat hallgató jött és ők is csak ott a beosztás alapján tudták meg, hogy aznap nem fog sok minden elhangzani a Mozilláról. Mivel így lett egy szabad órám, és a későbbi előadások nem tűntek annyira jónak, hogy megérje rájuk várni, ezért kitöltöttem a kérdőívet, és eljöttem. 14.30-kor már fent is ültem a buszon, és 16.40-kor már Veszprémben voltam. Az este többi részében OpenArena shadereket javítottam, így teljesen szabad szoftverekkel telt a szombat.

Nagyon tetszett a konferencia, teljesen profi volt, sok kiállítóval, változatos előadásokkal, és nagyon sok érdeklődő eljött. Sajnálom, hogy Kami előadása elmaradt, és pláne azt, hogy ezt 14.05-kor tudtam meg. Ha reggel be lehetett mondani a hangosbemondón, hogy mindenki használja a ruhatárat, akkor egy elmaradó előadást miért nem lehetett bemondani? Ha előbb tudom, hogy a 14-15 órás sávom üres, akkor keresek egy másik előadást vagy meghosszabbítom az ebédszünetem, de így nagyon megtört a lendületem és a kedvem. A másik furcsa dolog az volt, hogy a második előadáson az egyik hallgató a mobilját végig két kézzel szorongatva felvette az egészet. Teljesen fölöslegesen, ugyanis az összes előadásról készült videó, de ezt én is csak onnan tudom, hogy a HUP-on olvastam Atya egyik hozzászólását. Szegény fickó vajon mennyire lesz ideges, ha megtudja, hogy akár kényelmesen, hátradőlve is élvezhette volna az előadást?

Számomra itt kezdtek a filmek valóban izgalmassá válni, mivel a történet innentől kezdve teljesen ismeretlen volt. Nagyon letaglózó élményt nyújtottak, mivel folytatták az előző filmben már megkezdett szabályos szerkezet felbontását, kiszámíthatatlanul és megállíthatatlanul hömpölyög a cselekmény előre. Ahogy egyre több szereplőt vesztünk el, úgy jövünk rá, hogy mennyire erős a sorozat karakterkezelése, az előző részekben láthatatlanul a szívünkhöz nőttek, pedig egyáltalán nincsenek kevesen, és néhányuknak egészen apró feladat jut. A filmek alapján megérte az utolsó részt kettévágni. Egészen sok dolog történik az utolsó két részben, és érdemes volt a végkifejletet a lehető legtovább késleltetni, mivel a csúcspont után már csak egy lapos 15-20 perc vár ránk.

Regényt megfilmesíteni hálátlan feladat, ha rosszul sikerül, a rendező fejét veszik, viszont ha remekül, akkor rá lehet fogni, hogy az irodalmi alapnak köszönhető. Most is úgy gondolom, hogy a Harry Potter filmeket a kiindulási alap emeli az olyan varázslós/fantasy filmek fölé, amelyeket forgatókönyvírók írtak. Viszont a hibátlan kivitelezés és a rendkívül jó szereplőgárda teszi lehetővé, hogy olyan megfilmesítések mellé zárkózhasson fel, mint a Gyűrűk ura és a Trónok harca.

Ennek a megkerülésére azt találtam ki, hogy a palackokat egy nagy zsákba gyűjtöm, amikor tele lesz, belepakolom a sporttáskába, így diszkréten el lehet szállítani a megfelelő helyre. A gond a méretekkel van, mert a gyűjtőzsák kétszer nagyobb, mint a táska, ezért amikor félig van, akkor azt a látszatot kelti, hogy még nem kell kiüríteni, amikor pedig tele van, akkor már nyűg, mert az ember tudja, hogy kétszer kell fordulnia. Ezért fordulhatott elő olyan, hogy a tavasszal megtelt zsákot most ősszel ürítettem ki.

Ezt a felhalmozós módszert más is alkalmazza, nem egyszer fordult elő olyan, hogy amíg egymás után szórtam a palackokat a konténerbe, leparkolt mögöttem egy autó, és a csomagtartóból az enyémhez hasonló méretű zsák került elő. Van aki nem csak a palackokat gyűjti szelektíven, Sóber Szabinál láttam még a Lövő utcában, hogy németes alapossággal több külön szemetes van a fóliának, műanyagnak és restmüllnek. Veszprémben így működik a szelektív hulladékgyűjtés.

1. gnome-desktop-item-edit telepítése

A tippet a Shuffle OS oldalán olvastam. Az indítóikonok létrehozásakor felbukkanó kis ablakért a gnome-desktop-item-edit alkalmazás a felelős, ami a gnome-panel csomag része. Ezért telepítsük fel a gnome-panel csomagot a lehető legkevesebb járulékos csomaggal, terminálba:
sudo apt-get install --no-install-recommends gnome-panel

Ezután újra lesz gnome-desktop-item-edit programunk, amit terminálból vagy futtatásból (Alt+F2) meghívva létre tudunk hozni indítóikonokat:
gnome-desktop-item-edit --create-new ~/Asztal

De ezt elég kényelmetlen begépelni mindig, tegyük vissza a fájlkezelő helyi menüjébe:

1.1 Nautilus scripts

A Nautilusnak van egy egyszerű script kezelője, hozzunk létre a ~/.gnome2/nautilus-scripts/ mappán belül egy „Indítóikon létrehozása” nevű szövegfájlt (a fájlnév lesz a menüpont címkéje), és másoljuk bele a következőt:

#!/bin/sh
p=`echo $NAUTILUS_SCRIPT_CURRENT_URI | sed 's/file\:\/\///'`
if [ -d "$p" ]; then
	gnome-desktop-item-edit --create-new "$p"
fi

Mentsük el, zárjuk be, és végül tegyük futtathatóvá. Ha minden jól megy, akkor az asztalon (és más mappákban) jobb egérklikkre meg kell jelennie egy „Parancsfájlok” menüpontnak, és azon belül egy „Indítóikon létrehozása” menüpontnak, amire kattintva előjön a megszokott létrehozás ablak:

1.2 Nautilus Actions

A Nautilus Actionst jobban szeretem, mivel sokkal több beállítási lehetőséget nyújt a scriptekkel kapcsolatban. A gond viszont az, hogy a 11.10-ben a tárolóból telepített Nautilus Actions nem indul… Nagyjából egy tucat bugreport készült róla, ha máshoz is kellene a program, akkor az egyik népszerűn nyomj egyet a “Does this bug affect you” linken. Az eredeti oldalról letöltött forrás fordításával viszont működik a program, de a fordítás menetének leírása nem fér bele ebbe a segédletbe. Ha sikerül beüzemelni a Nautilus Actionst, akkor a következő akcióval hozz létre egy menüpontot:

Path: bash
Parameters: -c "gnome-desktop-item-edit --create-new \"$(x=%u; test -f ${XDG_CONFIG_HOME:-~/.config}/user-dirs.dirs && source ${XDG_CONFIG_HOME:-~/.config}/user-dirs.dirs; x=${x/#x-nautilus-desktop:\/\/\//$XDG_DESKTOP_DIR}; x=${x/#file:\/\//}; echo -e ${x} )\" "

Vagy a következő fájlokat is importálhatjuk, az XML a régebbi formátum (Nautilus Actions 1.1), a .desktop az újabb (Nautilus Actions 3, ezt a .desktop fájlt ne keverjük össze a később készítendő .desktop fájllal!):
inditoikon-letrehozasa.xml
inditoikon-letrehozasa.desktop

Ha minden jól megy, akkor a helyi menü gyökerében meg kell jelennie az „Indítóikon létrehozása” menüpontnak, és meg kell nyílnia a szokásos ablaknak:

2. Sablon létrehozása

Az indítóikonok a freedesktop.org szabvány által meghatározott futtatható szövegfájlok, tehát sablont lehet készíteni nekik. A saját mappában lévő sablonok mappában hozzunk létre egy új üres dokumentumot, mondjuk inditoikon.txt néven. A kiterjesztés azért txt, hogy könnyű legyen megnyitni szerkesztésre. Illesszük bele a következő kódot:

[Desktop Entry]
Version=1.0
Type=Application
Name=Indítóikon
Comment=
Exec=
Icon=/usr/share/icons/hicolor/scalable/apps/gnome-panel-launcher.svg
Terminal=0
StartupNotify=0

Mentsük el, zárjuk be, nevezzük át a fájlt úgy, hogy .desktop legyen a kiterjesztése (innentől kezdve nehezebb megnyitni a kódot szerkesztésre), majd tegyük futtathatóvá, ezzel létrehoztunk egy üres indítóikon sablont. Ezentúl a Nautilus helyi menüjében az „Új dokumentum létrehozása” menüponton belül lesz egy „Indítóikon” menüpont, ami létrehoz nekünk a sablon alapján egy üres indítóikont:

Az új indítóikon tulajdonságainál pedig megkapjuk azokat a mezőket, amiket a korábban létrehozott indítóikonoknál is megkaptunk, ezekkel tudjuk szerkeszteni az indítóikon különböző paramétereit:

A módszer nagy hátránya, hogy kihagyjuk azt a lépést, ahol meg tudjuk adni az indítóikon típusát és ahol tallózni tudunk. Ezt áthidalhatjuk úgy, hogy több sablont gyártunk a különböző típusokhoz, vagy az alkalmazás típusú indítóikon parancsát mindig az adott követelményhez igazítjuk, pl.: terminálban szeretném futtatni az adott parancsot: gnome-terminal --command "parancs", egy bizonyos helyre mutató indítóikont szeretnék készíteni: xdg-open /media/adat, stb.

Egyik tipp sem korlátozza a menüelemet csak az asztalra, illetve a Nautilus Actionsszel lehetne korlátozni, de nem érdemes. Ugyanis a dashben kereshető alkalmazások is mind-mind indítóikonok, ezért ha a dashbe szeretnénk indítóikont készíteni, akkor a ~/.local/share/applications/ mappában a saját felhasználó számára, a /usr/share/applications/ mappában pedig rendszerszinten tudunk alkalmazásindítót létrehozni.

De ez meg fog változni. A Kreatív Online-on találtam egy nagyon jó cikket a témában, de ezt később előfizetéshez kötötték, valószínűleg ők is belátták, hogy a színvonalas tartalomnak újra nagy keletje lesz. A lényeg az, hogy a Global Web Index adatai alapján a szociális média hullámban terjed, mégpedig nyugatról keletre, és nyugaton már nem is olyan népszerű. Egy februári bejegyzésben már feltettem a kérdést, hogy csak rövidtávú trend-e a szociális háló, és kidurran-e mint egy dotcom lufi? Ebben az újabb technológiai trendek sem segítenek, az okostelefonok és tablet gépek a tartalmak fogyasztására lettek kitalálva. Viszont a tartalmat valakinek létre kell hoznia.

Erre a szerepre tökéletesen alkalmas lehet a hasonlóan tomboló trenden átesett blogszféra. Azok a blogok, amik még ma is aktívan működnek, nagy valószínűség szerint több éves múltra, és tapasztalatra tekintenek vissza, ismerik a tartalomkészítés minden fortéját. Miután túlestünk az eddigi évek talán legérdektelenebb Golden Blog versenyén, jogosan érezhetik ezek a tapasztalt, talán meg is öregedett bloggerek, hogy ideje szögre akasztani a billentyűzetet. Úgy gondolom, hogy nem. A minőségi tartalomra egyre nagyobb igény lesz a jövőben, amíg ez nem következik be, addig is toljuk a kontentot!

Kiváló gyűjteményt kaptunk a kezünk közé, indulhat a tab explosion, és az órákon át tartó böngészés! Mivel az összeállítást egy komoly szervezet támogatta, ezért érthető, hogy komoly tartalommal kellett megtölteni, de kicsit sajnálom, hogy a meredek vagy nehezen emészthető gondolatok, művészeti formák közé kevés igazán népszerű hivatkozás került. Sajnálom, hogy kimaradt a közkinccsé tett képek gyűjtőhelye a Burning Well, a különböző szabad zenei szolgáltatók, mint pl. a Libre.fm, Jamendo, a szabadon licencelt tartalmak torrent oldala a Clearbits (rengeteg kiváló, kevésbé ismert szabad tartalom van itt, pl. Sita Sings The Blues animációs filmet látta már mindenki?), a grafikus munkákat segítő különböző portálok: Open Clip Art, Open Font Library, The Leage of Movable Type, játékok számára az OpenGameArt stb. Ha pedig a különböző grafikai szoftverek jövőbeni fejlesztéseire kíváncsi az ember, akkor tessék megnézni az idei Libre Graphics Meeting konferencia videóit. De ennyi link elég lesz egy darabig, csak győzze a böngészőtök !

A címben lévő két kifejezés azért maradt ilyen csúnyán angolul, mert így könnyebb a témához kapcsolódó anyagot találni a neten, amolyan szakmai zsargon. Magyarul arról lesz szó, hogy a szabad szoftverekkel kapcsolatban hangoztatott választás szabadsága mennyire csalóka, és a gyártótól való függés lehet nem is annyira borzasztó. Ezek Ennek átgondolása kulcsfontosságú volt a Debianról való váltásomnál, talán mások döntésénél is segítségre lesz.

Fallacy of Choice

Néhány éve a Linux Hater’s Blog remek írásokat közölt, és mivel a kritikái azóta még mindig teljesen helytállóak, nem tudott újat felmutatni, és csúnyán esett a színvonala. A korábbi tündöklő időszakból maradt fent a The fallacy of choice című írás is. Ebben kifejti, hogy egy operációs rendszer rengeteg rétegből áll össze, és a GNU esetében minden rétegnél legalább 4 változatból lehet válogatni. Már kernel szinten is lehetőség van Linux mellett Hurd féle kísérletezgetésre, esetleg FreeBSD vagy éppen OpenSolaris kernelt választani. A lehetőségek tárháza innentől felfelé egyre csak bővül, ablakkezelőből már több tucat van, és ezt a számot talán még az audiolejátszók sem lépik túl. Viszont a szoftverek nem a fákon nőnek.

Karim R. Lakhani és Robert G. Wolf 2003-ban publikált kutatása óta tudjuk, hogy a nyílt forráskódú projektekben résztvevő fejlesztők motiváció alapján 4 csoportba oszthatóak. Az egyik csoport (az összes megkérdezett 25%-a, a kutatásban az 1. klaszter) tagjainak 86%-a fizetséget kap a munkájáért (külsőleg motivált), és ők kizárólag munkát segítő (irodai, mérnöki, fejlesztői stb.) szoftvereket fejlesztenek. A maradék fejlesztő (75%) mögött tehát jellemzően nem áll főnök, szabadak mint a madár. A felhasználók szemszögéből azonban egészen más a helyzet.

A motiváció alapján a legnagyobb csoport (29%, 3. klaszter) azért vesz részt a nyílt forráskódú projektekben, hogy szakmailag fejlődjön. Nem árulok el nagy titkot, hogy a fejlesztőket nagyon nehéz olyan „alantas” (a felhasználó számára viszont nélkülözhetetlen) munkára rávenni, mint pl. a dokumentáció, ezt a csoportot pedig képtelenség. A felhasználók így csak a fejlesztők kevesebb, mint felében bízhatnak. Abban a csoportban, aki hisz a szabad szoftver elvekben, és/vagy vissza szeretne adni valamit a közösségnek (19%, 4. klaszter), vagy abban a csoportban, aki külső kényszert érez arra, hogy a felhasználók szórakozás igényeit (játékok, zene- és videólejátszók) kielégítsék (27%, 2. klaszter). Ennek ismeretében a felhasználó már csöppet sem olyan szabad, mint elsőre tűnik.

Felhasználóként a legjobb taktika a lehető legtöbb fejlesztővel rendelkező szoftvereket megcélozni, mivel pl. ekkor érvényesül a több szem többet lát elv, valamint ha nagyobb mennyiségű hozzájáruló áll rendelkezésre, akkor már lehet minőség alapján szűrni stb. Erre az egyik mód az 1. klaszterben helyet foglaló fizetett fejlesztők kihasználása. Tehát válasszunk olyan szoftvert, ami mögött tőkével rendelkező szervezet (alapítvány vagy cég) áll: pl. Apache Software Foundation, Free Software Foundation, Linux Foundation, Mozilla Foundation, The Document Foundation, Novell, Red Hat, Canonical, stb. Talán érződik a nevek „nagyságán”, hogy komoly feltételek és szabályok alapján működik a menedzsment, ami szinte kötelező jelleggel a demokráciától való eltávolodást is jelenti, tehát az átlagfelhasználónak egyre kevesebb beleszólása van. Pl. tetszik a Firefox gyors kiadási üteme, a GNOME Shell leváltása Unityvel, vagy hogy az Apache-ot nagyjából minden alternatív webszerver megveri sebességben? Tetszik, nem tetszik, tőlük nem kapsz mást!

Másik mód az esélyek maximalizálására, hogy a felhasználói programok létéért küzdő 2. klaszterből és magáért a közösségért élő 4. klaszterből minél több felhasználót vonzó szoftvert válasszunk. Ezek az önkéntesek általában a felhasználói rétegből emelkednek ki, ergo azokat a szoftvereket kell választani, amik a legtöbb ember számára elérhetőek. Alapfeltétel, hogy a legtöbb operációs rendszerre legyen csomag belőle, de a legjobb az, ha valamelyik népszerű disztribúcióban alapértelmezett. Hogy mennyire fontos egy szoftvernek alapértelmezetté válnia, azt jól jelzi, hogy a Banshee fejlesztők hajlandóak voltak még egy igen kemény ultimátum árán is bekerülni. Másik példával élve az Ubuntu csomagstatisztikák alapján 26.316 magyar GNOME felhasználó van (language-pack-hu-gnome-base csomag), míg csak 8.503 KDE felhasználó (language-pack-kde-hu-base csomag). A harmadannyi felhasználó nagyjából ugyanekkora arányú magyar KDE hozzájárulót takar, ami kelemeng szavaival élve azt jelenti, hogy „nagyságrendileg csak egy-két ember”.

Ezzel együtt lehetne élni, csak hogy a GDF-en ASP.Net-et is tanulunk, és ahhoz telepíteni kell a Microsoft fejlesztői környezetét és webszerverét, amik nem szerénykednek, és alapból 5 GB helyet követelnek, természetesen nem máshol, mint a C:\ meghajtón. Az ilyen meglepetések vizsga előtt néhány nappal érik az embert, partíció átméretezésre nincs idő, ezért a Windows 7 erőszakos karcsúsításon esett át. Ki kellett kapcsolni a gyorstárat és a hibernáláshoz fenntartott helyet, így legalább felment a webszerver és az IDE. A poén az, hogy a vizsga elméleti volt, papíron kellett egy tesztet kitölteni.

Viszont világossá vált, hogy a Windows 7-nek több hely kell. Mivel az adat partíción még volt szabad hely, ezért a megoldás adott volt: át kell méretezni a partíciókat. A korábban 75 GiB-os adat partícióból lecsíptem 30 GiB-ot, a Windows partíciót kipótoltam 30 GiB-ra (+10 GiB), és az Ubuntut is 30 GiB-osra növeltem (+20 GiB). Gondolkoztam rajta, hogy ha eddig elég volt az Ubuntunak a kevesebb hely, akkor most kell-e neki is akkora, mint a Windowsnak, de egy virtuális meghajtó és egy visszaállítási pont létrehozása után nem maradt kétséges, hogy egy modern rendszernek kell a 30 GiB.

A fenti kép árulkodik az átméretezés módszeréről, kizárólag az adat partíciót méreteztem át, az előtte lévő partíciókkal nem volt kedvem játszani, így azok törlésre kerültek, és újra létre lettek hozva. A rendszertelepítéseket is beleszámolva szerintem ez volt a gyorsabb módszer.

Németország után újra komolyabban használatba vettem a gépet, és az eddig az Ubuntu partícióra pakolt tartalmakat át akartam tenni az adat partícióra, hogy Windows alól is elérhetőek legyenek. Itt jöttek a gondok, ugyanis a 45 GiB kevésnek bizonyult az összes cuccomnak. Átgondolt és alapos takarítás következett: elavult programok törlése, régen használt cuccok betömörítése, nem tetsző zenék kidobása. Végül elértem oda, hogy a partíció legnagyobb részét a honlapok foglalják el, tehát innen már nincs tovább.

Be kell ruházni egy nagyobb merevlemezre. Az iPon áruház már korábban bevált, most is náluk néztem szét. Árban az 5400 fordulatszámos, 320 GB kapacitású merevlemezek estek a lélektani határ alá (bár az 500 GB-osak fajlagosan olcsóbbak). A gyors szűrés után egy Samsung és egy Western Digital maradt a küzdőtéren, és miután a Dell terméktámogatás a WD Scorpio Bluet nevezte meg tökéletesen kompatibilisnek, arra esett a választás. A régi merevlemeznek pedig vettem egy elegánsnak kinéző Sharkoon USB-s racket. Pick Pack Pontos szállítással együtt 16.390 HUF, hétfő este rendelve csütörtökön meg is érkezett.

A cserefolyamat elméletben nagyon egyszerű: új merevlemezt rackbe be, régi merevlemezt ráklónozzuk, aztán csere. Létezik kifejezetten erre egy Clonezilla nevű, Debian alapú LiveCD, ami gyakorlatilag csak az ncurses felületű programot tartalmazza. Tehát amíg a klónozás tart, nem lehet semmit se csinálni a LiveCD segítségével. Beállítottam a programot, elindítottam, majd megsaccolva a folyamat hosszát 2 órára ledőltem aludni. Ébredés után még mindig a lemezkép feltérképezésénél tartott, pusztán az eltelt idő számláló haladt rendületlenül. Tehát gyakorlatilag semmi nem csinált, ez a módszer nekem nem vált be.

Közben a linuxquestions.org-on olvastam, hogy az rsync tökéletesen megfelel az adatok másolására, így készítettem egy élő Linux Mint pendrive-ot (hogy tudjak közben filmet nézni), GParteddal megformáztam az új merevlemezt, és egymás után minden adatot átmásoltam az új helyére. Utána chroottal feltelepítettem a rendszerindítót, majd leteszteltem az új rendszert. USB-ről tökéletesen ment minden, itt volt az ideje, hogy beszereljem a gépbe.

Ehhez a művelethez puskáztam a neten egy leírást, de valójában nagyon könnyű a csere. Ki kell szedni a négy merevlemezt tartó csavart, ezután oldalt ki lehet húzni, két csavar rögzíti a műanyag záróelemhez, és máris szabad a lemez.

A beszerelés után már csak olyan apróbb utómunkálatok voltak, mint Ubuntun az fstabban az UUID cserék, Windowson a telepítő DVD-ről való helyreállítás, és utána minden remekül működött. A Clonezillás sikertelen próbálkozást leszámítva 3 óra alatt meg is volt a csere. Az új merevlemez hihetetlenül halk, korábban a hang alapján el tudtam dönteni, hogy mikor dolgozik a gép, most néznem kell a merevlemez jelző LED-et. A lényeg pedig az, hogy mindegyik rendszerpartíció kétszer nagyobb lett (60 GiB), az adat partíció pedig négyszer nagyobb (180 GiB).