Memóriabővítés

Múlt hét közepén megint tettem egy kört a laptopom teljesítménytartalékainak kiaknázása érdekében. Eljutottam arra a pontra, hogy vajon miért ATA módban megy a merevlemez, mikor pöröghetne AHCI módban is. Aztán rájöttem, hogy az XP telepítéskor kellett átállítani (de rég telepítettem Windowst). Elvileg át lehetne telepítés után is bűvölni egy kicsi regisztrációs adatbázis varázslattal, de fél óra alatt sem sikerült eredményt elérnem, és az a felismerés lett a vége, hogy tulajdonképpen miért is reszelek én egy 10 éves operációs rendszert? Gyorsan megnéztem a Windows 7 rendszerkövetelményét, és gondolkodóba estem.
Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Javított noti

Most olyan 2,5 éves a notebookom. Amikor kicsivel túllépte a 2. évét a kijelző felmondta a szolgálatot, túlsúlyban volt a piros szín és teljes fényerőn hamar meghalt. Egy darabig hajlandó volt alacsony fényerőn működni, utána az is megszűnt és külső monitorra kényszerültem. A vizsgaidőszak miatt nem akartam elküldeni a szervizbe, aztán kiderült, hogy a garancialevél nem itthon van, hanem annál a pesti cégnél, akitől vettük, ezért csak most sikerült elküldetni javításra. De 1 hét alatt megtörtént a csere, szóval nem lehet semmi panaszom rájuk. A kijelző teljesen új, bár matt helyett fényes lett.

Először megijedtem, mert azt hittem a gépemben hagytam egy zenei DVD-t, de aztán rájöttem, hogy anya gépében maradt :) . Az összes adatot érintetlenül találtam a gépen, de mivel azóta dolgoztam, ezt-azt vissza kellett mentenem. Az adatmentés amúgy sem volt olyan hatalmas meló, alig több, mint 8GB nélkülözhetetlen cuccot kellett biztonságba helyeznem. A bizalmas adatok takarítása már egy kicsit nehezebb volt, erre mindenképpen kell a jövőben hangsúlyt fektetni. Mivel vagy fél éve tönkrement a DirectX a Windowson, és a kijelző miatt nem tudtam vakon állítani a Biost, ezért most telepítettem újra a Windows XP-t. Tisztább, szárazabb, jobb. Játékra és kizárólag-Windows dolgokra, ugyanis a Debianon még mindig jobb dolgozni. Nekem.

Ha ez a kijelző is kibír 2 évet, és a többi alkatrész sem mondja be az unalmast, akkor már boldog leszek. A 3 éves Dell garancia is lejár egyszer, egészen pontosan decemberben, utána már kemény pénzekbe kerül a javítás. Új gépre pedig 2 éven belül nincs kilátás. Tegnap mondta keresztanyu, hogy Andi gépén a billentyűzet ment tönkre, és szerinte ezek a gépek 2 évre vannak tervezve. Aláírom. Így két év múlva ugyanannyi pénzért kétszer nagyobb teljesítményű gépet vehetnék, ha tönkrement volna, talán vettem is volna. Igazából bármilyen gépet vegyen az ember, a garancia legyen minél hosszabb! Azon is gondolkoztam, vajon megéri-e olcsó netbookokat venni, amik ha meghalnak, akkor egyszerűen újat kell venni helyettük. De könnyen lehet, hogy nem, mert nem mindent kényelmes és célszerű ilyen kicsi és kis teljesítményű gépen megoldani.

Ász Acer?

Csütörtökön vette meg apa tesóm laptopját. Szintén Acer, mint apáé, de más típusvonalat képvisel. Az Aspire gépek szépre és kecsesre sikerültek, ami a családban nem erényként, hanem gyengeségként csengett le, ezért egy erősebb váz felé kerestünk. A Travelmate sorozatot kivonják, de az Extensa sorozat teljesen ugyanaz a kinézet. Tehát tesóm gépe egy Acer Extensa 5630g.

Abszolút nem lehet rá panasz, Intel Core2 Duo, ami 2000Mhz frekvencián döngicsél, 2024 MB RAM, 250 giga merevlemez és most kapaszkodjatok meg: 512 MB saját RAM-mal rendelkező ATi videókártya! Mindez 180-ért. Kedvezményes az biztos. De minden örömben van üröm. Persze csak egy kicsi. Az egyik az, hogy az Acer által mellékelt tájékoztató Vistáról mesél, közben Linpus Linux érkezett a géppel, amin még X szervert sem találtam. Nem gond, XP telepítő be, Windows felnyom. A kis füllentést viszont bőségesen ellensúlyozza, hogy a géppel érkezett DVD-n az összes Vista és az összes XP driver rajta van. Ez dicséretes. Amin még nagyon elhúztam a számat, az a gépen található matricák voltak. Egy dolog, hogy bőszen reklámozzák az Office és McAffee 60 napos változatát, mikor Linuxszal érkezik, de a jobb oldalon szépen figyelt egy lila Intel Centrino matrica. Egy másodperc alatt leizzadtam, de nem. A gépben bizonyítottan a beígért kétmagos csoda mozog, de egy ilyen visszaminősítés azért fájdalmas lehet marketing szempontjából.

1 éves a notim

Egy éves múlt a notebookom. Igazából több, mint egy. Én azt hittem februárban kaptam, aztán visszanézve a tavalyi bejegyzéseket január 27-ei bejegyzésnél bukkantam rá.

Rögtön le is kopogom az asztalomon bal kézzel háromszor alulról, hogy jó vétel volt. Egyszer leesett az asztalról, utána egy-két napig panaszkodott, hogy nincs bent az aksi, azóta semmi gond vele. A belsejéről lejött a két matrica, azoknak a helye meglátszik, ha úgy esik a fény, valamint a kijelzőn a bal alsó sarokban picit elengedte a szigetelő csíkot a ragasztó, ezért az lekerekíti a sarkot. De tényleg nem lehet okom panaszra. Főleg úgy, hogy egy jó fél évig kétszer formáztam le teljesen, és különböző operációs rendszerek nyúzták.

Apropó operációs rendszerek! Szeptember óta van fent a Windows XP és a Debian Lenny mindenféle változtatás nélkül. Körülbelül egyidősek, Linuxban jóval többet dolgozok, mint Windowson, de még így sem állítom, hogy mindenki álljon neki Ubuntut telepíteni. Amíg a Windows 90%-os piaci részesedéssel bír, addig megkerülhetetlen. A Windows XP néha úgy viselkedik, mintha a nem használat során porosodott volna, de igazán nem lehet okom panaszra, hiszen 2001-ben gördült le a futószalagról, azóta foltozgatják, de az alapok régiek. Vistát kihagytam, majd ha végleges lesz a Windows 7, akkor szépen felváltja az XP-t. Csak szépen belterjesen, a Windows nem öli meg a GNU-t, és a GNU sem a Windowst.

Új noti, minden a régi

Dell Vostro 1500N

Íme az új notebookom. Az új csak arra vonatkozik, hogy csütörtökön vettem kézbe, előtte nem volt régi, és még csak nem is volt saját. Ez az első saját gépem, ami csakis az enyém :) . 1,6 GHertzes kétmagos Intel proci van benne, ami az órajel miatt nem is, de a 2mb-os cache miatt egész jó, 1024 RAM, 120-as vinyó, és egy 128-as nVidia geForce 8400-as videókártya. A többi az már csak mellékes… Szóval egész jó, a 3 év garancia, és a márka miatt elég tartósnak ígérkezik, mondjuk ez az árán is meglátszik, hogyha a filléres disznótoros zacsija átázik törvény megfordítása igaz. Persze azért ebben vannak határok, a mostani árak mellett soha az életben nem fogok semmilyen Apple terméket venni! De ezt most hagyjuk… A notim tetszik, kaptam hozzá all included egy táskát, miniegeret, XP-t, Office-t, NOD32-t, szóval minden szép :) .

Csütörtökön partícionáltam, rendezgettem a cuccaimat, kipróbáltam néhány játékot, de semmi katarzis, hogy nekem milyen jó lesz ezután. Ez csak egy gép, és csupán megkönnyíti az életem, de nem éli meg helyettem. A péntek és szombat a zenekar jegyében telt, egész nap pakoltunk pénteken, meg próbáltunk. Péntek este hazajöttem, erőm sem volt gép elé ülni, aztán reggel megint próba, délután meg szereplés. Ilyen szinten ez már csak így megy. A koncert eredménye: koncert kategória 93 pont, szórakoztató kat. 95 pont. Az elérhető 100-ból. Magyarul: KIEMELT ARANY KÉT KATEGÓRIÁBAN!!! Ezek persze csak puszta karakterek a monitoron, igazán csak úgy lesz ennek értelme, hogyha az ember látja Béla bácsit sírni az ereményhírdetés után :) . Kurva jó volt a koncert, kurva sok munka és szenvedés és minden más benne van ebben, amiről írhatnék oldalakat, de szerintem soha nem fogom tudni elég emberrel megértetni vagy átéreztetni, hogy az a 40 ember a színpadon mit is csinált tegnap este, és az elmúlt években.

A koncert után is elég jól sikerült, Jani nagyon belelendült az ivásba, és mikor megjegyezte ezt neki Máté, akkor mesélte el, hogy az öltözőben lerakott kabáját a nézőtéren találta meg koncert után 10.000 forinttal könyebben… Az első sörnél már éreztem, hogy nagyon gyorsan álmot csalt a szememre, így először átváltottam a poharas beöntési módszerre, aztán érkeztek a rövidek, meg miegymás. De azért egész jól bírtam. Aztán úgy 11 vagy fél12 fele lejött értem Eszti és Melcsi, mert kértem sms-en helymeghatározást a csajoktól. A tekében aztán már csak kólát kértem a pultos sráctól, persze amikor nem a dj pultnál volt… Persze így éjfél fele már ez sem segített nagyon, de a csajokra nem volt panasz, ellentmondás nem tűrően tudják az embert táncra parancsolni :) . Semmi más gond sem volt, nem tudom miért parázok mindig. Szóval ismételten minden szép :) .

Persze ma másnapos vagyok, és nagyon nehezen megy a meló, pedig minden cuccom ezen a gépen van már. De ezt befejezem és erőt veszek magamon, mert az élet megy tovább, semmi más nem változott. Így másnaposan, borús éggel kicsit szürkének tűnik mindez, de nem mondhatnám, hogy szomorú és melankólikus hangulatom van, de tény, hogy nem fogom végigvigyorogni a napom. Vagy az egész életem. Pedig minden szép :) . Végül ajánlom nektek a Tizenhét zenekartól a Life Reggae című számot, mert pont olyan a szám, mint ahogy most így vegetálok. Szomorú hangulatú zene, de vidám a szöveg. Vagy 20-szor végigment most, aztán szólt apa, hogy nem unom-e már, de a Five Iron Frenzy vidám dala, most nem nagyon jön be :? . Inkább Alvint rakok be, az mindig jól esik. Mindegy, azért minden szép :) .