Karácsony után

Elmúlt a Karácsony. Egyetlen számban kifejezhető eredménye talán csak a súlyom: 82kg :roll: … Ami emberesnek mondható, hallottam már sok olyat, hogy a férfiember 100 kilónál kezdődik, és régi vágyam volt elérni a 80 kilót, de sajnos nem a súlyzókkal sikerült ezt, hanem néhány rúd bejglivel és egyéb finomsággal :) . Sajnos nővéremnek nem volt ilyen vidám ez a dőzsölős időszak, mivel krónikus csalánkiütése van. Ez kb. annyit tesz, hogy kicsit kipurcant a szervezete, valamire érzékeny lett, és most már szinte minden kiüti. Kapott egy listát, hogy mit nem szabad ennie, ami nagy segítség lenne, ha nem olyanok lennének rajta, mint pl sajt, tojás, hús, hal… A legrosszabb az egészben, hogy nem végezhetik el rajta az allergiás vizsgálatot, amíg ennyire kiütéses.

De ezen kívül nem történt a családban nagyobb baj, mindenki jól van, és boldogan telt az ünnep :) . Mamámat keresztanyámék felvitték Veszprémbe, 4-esben tölöttük az ünnepet, ennek megfelelően nem volt az a rettenetes sürgés-forgás, erőlködés, hanem szépen nyugisan elkészült minden.

Nagyon régen volt már az, hogy 10 óra után keltem, de ez az egész családnál így van. A 10 órás alvások persze nem hoztak rögtön eredményt, főleg úgy nem, hogy fájó háttal ébredtem, mivel az ágynak tönkrementek a rugói, így a csípőmnél bemélyed :? . Tegnap már figyeltem erre, és a ma reggelt egy kis tornával kezdtem, szóval most egész jól vagyok :) . A szemem mindig nem tudta kipihenni magát, anya szerint lázam van, én csak a torokfájást érzem, és ma már tanulnom illetve dolgoznom is kellett.

Ahhoz képest, hogy 23-26-ig terveztem a szabit, lett belőle két nap, amikor nem foglalkoztam se az egyetemmel, se a honlapokkal. Nem baj, azért kipihenten és újult erővel nézek elébe az évnek! Valószínűleg 29-én megyek fel Veszprémbe, mert holnap és holnapután zenekari próbák lesznek, és január 4-ig fent is maradok. Tehát a szilvesztert is a királynők városában töltöm, valószínűleg tanulással… Annyira nem kívánok most egy másnapos 1-ét, főként azért, mert nem pihentem ki magam rendesen, meg egy egész szép vizsgasorozat leselkedik rám januárban.

Kb. így zajlanak a mindennapjaim, változatlanul, de jó ez így. Ha addig még nem írnék ide semmit, legyetek jók 2008-ban is, látogassatok sokat, és mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok ;) !

Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Újévet

Udi KarácsonyEz úton is szeretnék békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket és örömben, sikerekben gazdag Újévet kívánni minden kedves látogatómnak, barátomnak, megrendelőmnek. A 2008-as évben még több fejlesztéssel állok elő honlapomon, és várom továbbra is megrendeléseiket.

A kis Frank első iskolai fogalmazása

A kis Frank első iskolai fogalmazása

Jézus és az időjárás

Ez a fogalmazásom. Azt hiszem Jézus, aki a mi Urunk, nem szerette volna a limericki időjárást, mert itt folyton esik az eső, és a Shannon miatt is mindig nyirkos az egész város. Apám azt szokta mondani, hogy a Shannon gyilkos folyó, mert megölte két öcsémet. Amikor Jézus képét nézzük, mindig azt látjuk, hogy lepedőbe burkolva vándorol a régi Izraelben. Ott sohasem esik az eső, sose hallani köhögést, senki nem kap tüdibajt vagy hasonlót, és senkinek sincs munkája, mert nincs más dolguk, mint hogy álldogáljanak, mannát egyenek, az öklüket rázzák, és keresztre feszítéseket nézzenek.

Ha Jézus bármikor megéhezett, csak oda kellett mennie az úton az első fügefához vagy narancsfához, és már meg is tölthette a hasát. Ha meg akart inni egy korsóval, csak odatette a kezét egy nagy pohár fölé, és máris ott volt benne a sör. Vagy meglátogathatta Mária Magdolnát és a nővérét, Mártát, akik adtak neki ebédet, és nem firtatták miért, és a lábát is megmosták és megtörölték Mária Magdolna hajával, ami alatt Mária elmosogatott, de ez szerintem nem igazságos. Miért kell mosogatnia, mikor a testvére odakint a mi Urunkkal beszélgethet? Jó, hogy Jézus úgy döntött, zsidónak születik azon a meleg vidéken, mert ha itt születik Limerickben, elkapja a tüdőbajt, és meghal egy hónap alatt, akkor pedig nem lenne semmilyen katolikus egyház, és nem lenne sem szentáldozás, se bérmálás, és nem kellene megtanulnunk a katekizmust, és fogalmazást se kellene írni Őróla. Vége.

(Részlet az Angyal a lépcsőn címő regényből; fordította: Barabás András)

A fenti szöveget a pedagógia előadás heti beosztásának végén találtam.

Adventi kikészülés

Bizony. Nem adventi készülődés, hanem egyenesen kikészülés. December 21.-ét várom, hogy az ünnepek alatt végre legyen megint egy olyan nap, amikor felemészt a semmittevés. Mert most ezek azok a napok, amikor picit bedarál az embertelen gépezet, amit a nagy K betűs életnek hívnak.

Két héttel ezelőtt 14. hét volt. 6 vagy 7 zh-t írtam, nem is merek már visszagondolni. Olyanokat is, mint pl a Módszertantöri, aminek semmi tétje nem volt, és ez persze előtte fél órával derül ki. Meg azért olyanok is, mint a pénzügy, nemzetközi jog, európai közösségi és emberi jogok, amikkel rendesen megküzdöttem, és meg is kaptam a 4-esem értük. 5-öst az egyetemen tényleg csak akkor lehet szerezni, ha a tanárnál jobban vágod az anyagot. Na meg akkor is lehet szerezni, hogyha aranyosan mosolyogsz egy tanárra, én szerintem csak ezért kaptam 5-öst német politikai szaknyelvből :) . Mert hogy a javító zh-m sem volt még 5-ös, de már jobb volt mint az előző, és a tanárnő nagyon aranyos, és megkaptam az ötösöm :) .

De ez már a 15. héten volt. Ez is körülbelül olyan magas zh gyakoriságúnak ígérkezett, mint az előző. Itt is születtek szép eredmények, irodalmam sikerült, ezt ma néztem meg, Angie jutatta eszembe, meg sütievés közben rájöttem, hogy a jegy miatt majd vizsgán ráérek aggódni. Pedagógia szemináriumon 4-est kaptam, lehettem volna 5-ös is, csupán aktívan részt kellett volna vennem az órán. Ez nem jött össze, mivel még mindig a legjellemzőbb tulajdonságm a csendességem, és mivel Horváth H. Attila nem tartott katalógust, ezért bizony nem gyakran látogattam az órát. Na most egyrészt ő sem úgy vette át a csoportot, hogy abból látszódjon bármiféle érdeklődés, másrészt a pedagógia tanszéken az órák 1/3-át le lehet hiányozni, ami 5-öt jelent. Wirth Ernő tanúrúrnál nem hiányoztam szerintem egyet sem, nála annál többet, és ebből nagyon bölcsen levonta a következtetést, hogy link vagyok. Kenesei is megjegyezte, hogy nem látott mostanában órákon. Ő sem tart katalógust gyakon. Tudom, hogy nem szép, de ne várja el egyik tanár se tőlem, hogy egy 54 kredites félévben kétszakosként pusztán kötelességtudatból bejárok két borzasztóan végtelennek tűnő, kínszenvedéses órára.

Szerdán felvittek Dave-ek Pestre Rocktogonba Eskabbe koncertre, ezt hétfőn beszéltük le, még aznap Batyu rábeszélt, hogy aludjak nála koleszban. Mint később kiderült, visszafele a furgon lerobbant, szóval nagyon jó, hogy nekem volt Pesten szállásom :) . Meg Batyut is régen láttam, meg Pestet is régen volt ennyire idegen tőlem, szóval megérte. Nem tudom, hogy csak a halálfáradtság tört ki rajtam, de nagyon nem találtam a helyem Pesten. Pedig előbb vagy utóbb muszáj lesz. Csütörtökön meg is jöttek az Eskabbés pólók, felraktuk Dave-nél őket a honlapra, ennél rondábbat még életemben nem rajzoltam, de fent vannak :) . Ágitól kaptam gyorsan jó kis vastag Kondorosi anyagot, és ráadásul szép színes is :D . Az Eskabbe pólóban így nézek ki:

eskabbe póló

Nem sokat javít az összképemen, elég szánalmasan nézek ki benne, majd valamikor gyűrni kellene, mert ez így nem lesz jó. Ha a dumámmal nem tudok hódítani, legalább nézzek ki egy egoista kigyúrt tahónak :) . Csöppet sem estem most mélyre, ááá dehogy. Most immunis vagyok szinte mindenre, szépen teszem a dolgom, aztán majd valahogy csak lesz…

Serj Tankian

Serj Tankian

Egy korábbi bejegyzésemben már megemlítettem, mint a System of a Down frontemberét. Akkor az örményekről volt szó, úgy általában, és lehet hogy van benne valami, hogy ők voltak az elsők, akik a világon elsőként államvallássá tették a kereszténységet, és aztán elsőként is szakítottak a Római Katolikus Egyházzal :) . Az 1900-as években már alapető politikai jogokat követeltek maguknak, míg a török nép többsége egy hatalmas birodalmon álmodozott. Sajnos óriási árat fizettek a követeléseikért és a törökök nagyravágyásáért. Még mindig fizetik, de most legyen szó az címben szereplő úriemberről.

Serj Tankian 1967. augusztus 21-én látta meg a napvilágot Bejrútban, Libanonban. Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy örmény családja miért vándorolt ki… 5 éves volt, mikor a család Los Angelesbe költözött, itt tanult tovább mint marketingszakember, az eGames alkalmazottja volt, mielőtt megalakult System of a Down. A System most határozatlan idejű szüneten van, ezért Serj kiadott egy saját albumot.

Elect the Dead

Elect the Dead. 2007. október 23-án adta ki. Nekünk másra is kell akkor megemlékezni, fogalmam sincs van-e valami kapocs a kettő között. A dobok és vonósok kivételével minden hangszert ő játszott fel, tehát gitár, szinti, plusz ének. Énekhangja az egyik legjob a szakmában, valami hihetetlen. Az otthoni stúdiója valami ilyesmi:

Serj stúdiója

Itt aztán össze lehet rakni a cuccot… De nem csak a dallamok az, ami miatt le a kalappal az úriember előtt. Költőként is megállja a helyét, és a politikától sem riad vissza, valamint minden eszközt megragad az erőszak ostorozására.

“A béke megteremtésével már megdönthettük volna a Bin Ladent támogatókat, és/vagy mindazokat a támogató akciókat, mint amit tegnap láttunk, és megtörnénk az iszlám szélsőségesek erődjét. Másrészről, hogyha lebombázzuk Afganisztánt, vagy valamelyik más országot, és nagy valószínűséggel rengeteg civilt megölnénk eközben, akkor sokkal több mártírt kényszerítenénk, hogy a halálba menjen a megtorlás megtorlása közben. Amint azt tegnap láttuk, nem lehet megállítani valakit, aki kész a halálra.”

Ezek a zárógondolatai a 2001. szeptember 12-én írt esszéjének, amit ki is rakott a System of a Down oldalára, és a Sony azonnal leszedette, hogy megvédje az elvakult amerikaiaktól. Az esszét persze most már lehet eredetiben olvasni a neten.

A következő videó is az előző gondolatmenethez kapcsolódik, nekem nagyon tetszik:

Körülbelül ennyit tudunk Serj Tankianról. Talán még annyit, hogy vegetáriánus, és a sztárságot teljesen fölösleges időpazarlásnak tartja. Ő csak egy egyszerű, művelt költő, zenész, aki meg szeretné változtatni a világot. Én szurkolok neki!

Tiggris


The wonderful thing about Tiggers

Is Tiggers are wonderful things

Their tops are made out of rubber

Their bottoms are made out of springs

They’re bouncy, trouncy, flouncy, pouncy

Fun, fun, fun, fun, FUN!

But the most wonderful thing about Tiggers

Is I’m the only one



Tiggers are wonderful fellahs.

Tiggers are awfully sweet.

Everyone elses is jealous,

And thats why I repeat…



The wonderful thing about Tiggers

Is Tiggers are wonderful chaps

They’re loaded with vim and with vigor

They love to leap in your laps

They’re bouncy, trouncy, flouncy pouncy

Fun, fun, fun, fun, FUN

But the most wonderful thing about Tiggers

Is I’m the only one.